A lány leborult a földre s magában az ismert dalt dudolta,a dalt ami annyi mosolyt csalt az arcára,de már ez is a könnyeket csalogatta elő.Nem szabadott sirjon,nem szabadott hisz a másik szobában emberek voltak .Nem láthatták,hogy gyenge,ő erős kellett hogy legyen.De most...most nem ment.
Egyszerűen zokogni kezdett,a hideg rázta a teste meg rázkodott.Kitört a fájdalom,vaskarmokkal szakitotta fel a rácsokat a szive és lelke körül.Eddig páncélként védték,bent tartották a fájdalmat mely addig addig visitott és karmolt még kiszabadult s esőt nem inditott.
A lány elcsendesedett.Felállt.A közeli tükörig vonszolta magát .Letörölte könnyes szemét, az orájára nézett.Megigazitotta a sminkjét, mosolyt festett az arcára és kilépett a szobából.Minden rendben volt,a vasrácsok visszaálltak a helyükre,az érzéstelenség és a fájdalom ujra bent maradt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése