2011. október 18., kedd



Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok 
jönnek és mennek, érzések hullámoznak az ember lelkén keresztül, aztán 
egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, 
mint apró haszontalan holmik a házban. Itt-ott valami leszakad az 
emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy 
ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny 
sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket 
hosszabb-rövidebb ideig, a szerint, hogy mekkora bennük a romantika. 
Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halk 
szavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol 
egyszer lemaradt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése