Sosem lesz már az ami volt,
Nem jön vissza az idő, ami elmúlt.
A múlt nem íródik újra,változatlan marad,
Az idő múlik,aki velünk volt; tovább halad.
Csendben elengedi kezünk,nem is vesszük észre,
Csak mikor múlik az idő,akkor kerülünk képbe.
Fejünkben kérdőjel,szívünkben hiányt érzünk,
Csalódottan ülve az ürességbe nézünk.
Csak az árnyékunk ül mellettünk,
Barát helyett ő fogja most a két kezünk.
Az ablakból magányosan a holdat nézzük,
Eddig nem tudtuk miért vonyít a farkas,
De ekkor hirtelen megértjük:
Kétségbe esetten a holdtól várja a választ:
-Ki segít eztán,ki nyújt neki támaszt?
Kivel játszik mostantól,kinek mondja el mi bántja?
Kinek mesél órákat,ki hallgatja meg mi szíve-vágya?
-De nem válaszol a hold : csak erősen fénylik,
Pótolni akarja a csillag fényét, mi már elveszett félig.
A legfényesebb csillagot nehéz pótolni,
Vagy megtaláljuk a megoldást,
Vagy elfogadjuk; ami volt : ELMÚLIK.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése